Keress minket a facebook-on is: Berlini 50
Az ünnepen elhangzottak:
Azért gyűltünk ma össze, hogy a Berlini Kórus fennállásának közelgő 50 éves évfordulóját megünnepeljük.
Azoknak a kedvéért akik esetleg nem tudják mit takar ez a kfiejezés BERLINI KÓRUS szeretném elmondani, hogy ez egy 1965 őszén alakult kórus a gimnáziumban, melyet egy akkoriban egyedülálló cserekapcsolat születése hozott létre.
Az elnevezés azonban évtizedekig élt, és talán még ma is tartja magát
A gimnázium Ugrin Gábor tanár úr magas színvonalú munkájának köszönhetően komoly hírnevet vívott ki magának a 60-as évek közepére. Valószínűleg ennek volt köszönhető, hogy a Berlinben működő Max Planck Gimnázium kórusa és annak karnagya Herr Beinroth a Veres Pálné Gimnázium karnagyával vette fel a kapcsolatot. A terv egy-egy önálló koncert megszervezése, és a két együttes utaztatása Berlinbe, illetve Budapestre volt.
Természetesen nem csak a két főváros látogatása került bele a programba, hanem távolabbi kirándulás is, nekünk- meséli Losonczy Kati- például az Ostsee partjára, és a csodás Hanza városba, Stralsundba is!
Aki szívesen olvasna az élményről, az 1965-66-os évkönyvben hosszú leírást talál, fényképekkel gazdagon illusztrálva, a már sárguló lapokon.
A kórus 60 tagból állhatott, így Tanár Úr kiválasztotta az utazó keretet, és az anyagi terheket a szüleik által vállalni tudó énekesek új kórust alapítottak, mely hétfőn és csütörtökön reggel 7.15-től 8-ig próbált hónapokon keresztül, hogy a műsorral elkészüljön.
Az akkoriban kb. 220 tagú állandó énekkar, a Nagykórus így kiforrott magából egy elkötelezett magot, akik hetente minimum három, de néha négy kóruspróbán vettek részt.
A reggeli időkben dolgozó kórus "örök időkre" felvette a berlini kórus nevet.
Nb:.a nagykórus később is, és éveken át állva próbált az első emeleten a folyósón, Tanár Úr pedig egy széken állt, azaz billegett előttünk!
Egy próba 60 percig tartott és 220-an voltunk jelen! El lehet ezt ma még képzelni??????
Azt hiszem sokaknak igen, azok közül akik most itt jelen vannak.
Losonczy Katalin
Kedves Tanár Úr, Kedves Ünneplő Közönség, és Kedves Dalostárak!!
Nekem a Veres Pálnéban 3 év jutott ebből az 50-ből , de annak a három évnek döntő szerepe lett az életemben. Az éneklés, az énekkari közösségek- Berlini és Nagykórus- szerves része volt a gimnázium, és a mi életünknek is. Ugrin Gábor Tanár Úr környezetében az alkotásnak, a művészet születésének lehettünk tanúi, abban az életkorban amikor a szellem és a lélek a legfogékonyabb a jó befogadására. Ami még többet jelent, hogy nem csak tanúk voltunk, de az alkotásban is részt vehettünk, és nem csak a vajúdásban de a születés csodájában is. Ez pedig nem csak 50 évre, de egy életre adott útravalót számunkra.
Most, amikor összejöttünk az ünnepre készülődni és énekelni, varázslatosan , szinte mindenre emlékeztünk!- annyira belénk ivódtak azok a reggeli próbák, szombati vagy vasárnapi koncertek, beéneklések, szólampróbák, versenyek, örömmámorban úszó győzelmek.
Ugrin Gábor szavaival, mozdulataival és mondataival , szemvillanásaival és fejbiccentéseivel de legfőképpen kérlelhetetlen tökéletességre törekvésével és ennek az elvárásával örök életre beírta magát a szívünkbe és az elménkbe. Hálatelt szívvel köszönjük ezt Neki és köszöntjük Őt nagy szeretettel a kicsit módosított bartóki levél ide illesztésével:
„Áldást Békességet kívánunk Házára, Szívét baj soha ne érje, Bú és bánat elkerülje, Emlékezetében bennünket is tartson, Isten Áldja és Őrizze meg kedves Tanár Urunkat!”
Dr. Masszi Gabriella
a Veres Pálné Gimnázium, és minden énekkarának tagja 1971-1974-ig
Köszönöm. Szeretettel: havasági
Átélni is nagyon jó volt anno azokat a középiskolás éveket, amiket át meg átszőtt a zene, a kóruséneklés, a próbák és az utazások – és most, ennyi év távlatából visszanézni is nagyon jó ezekre. De ez több mint szimpla nosztalgia: egyrészt már látja, tudja, érzi az ember visszamenőleg, hogy mennyi mindent köszönhet ezeknek az élményeknek és tapasztalatoknak, hogy ezek nélkül mennyivel szegényebb lenne, másrészt tudatosan figyelhet rá, hogy ugyanezt – vagy valami nagyon hasonlót – lehetővé tegyen a saját gyermekeinek, hogy ők is részesei lehessenek valami hasonlónak. (Itt persze nem csak feltétlenül kóruséneklésre gondolok,hisz nem mindenkinek adatik meg olyan zengőn érces basszus, mint Vogel Zolinak, vagy olyan tisztán csengő szoprán hang, mint Ábrahám Margitnak , hanem bármi olyanra, aminek a segítségével átélheti az egyszeri ember, hogy milyen közösségben lenni, milyen erőfeszítéseket tenni valami közös ügyért, milyen együtt átélni a többiekkel a sikert, az esetleges kudarcot, mit jelent az önfegyelem, és mit az önfeledt, közös tevékenység)
Mi, mindezt itt a Berliniben megélhettük, és nem tudok elég hálás lenni azért, hogy mindennek akkor én is részese lehettem. (és szerintem most sokak nevében mondhatom ezt….) Gondolkoztam eleinte, amikor a Nagy Levelezés eme kórustalálkozó ürügyén beindult, hogy mit takarhat vajon ez a ’titokzatos’ kódjel, hogy „K2”….? (utoljára a görkorim dobozán láttam ezt leírva…. ) Aztán eljátszottam a gondolattal, hogy – bár valószínűleg a ’kórus’t jelenti, - lehetne ez akár K-mint közösség, hiszen számomra a gimis éveimben meghatározó közösség volt a Berlini. Egy olyan család, ahol megtanultam alkalmazkodni, ahol próbáltam megfelelni, ahol átéltem a harmóniát (szó szerint és képletesen) és a diszharmóniát is (szintén szó szerint és képletesen) Lehetne K- mint kultúra, - mert ezek alatt az évek alatt belepillanthattam a zeneirodalom csodálatos világába, megismerhettem a hihetetlenül gazdag és sokszínű magyar kóruszene gyöngyszemeit, az Esti dalt, a Tambúrt, a Tilinkóst és a Csillagvirágot, vagy a Tavasz- nyár-ősz – tél c. halhatatlan darabot, rácsodálkozhattam a Bájoló c. dalban arra, hogy még a modern kórusművek is le tudnak nyűgözni – Mericske Zoltán Karácsonyi művéről már nem is beszélve.…. Aztán elénekelhettem a Fauré Requiemet (ugyan hol máshol ismerhettem volna meg e remekművet? – ezt olyan ritkán éneklik…) Azóta is gyakran belémhasít, ahogy a tanár úr kiabál velünk a „Libera me domine” c. tétel éneklése közben, hogy „Itt nem mosolygunk könnyedén!!!! Tudják maguk milyen az a pokol, amitől épp kérjük, hogy megszabadítson minket az Isten?! Nem tudják, perszehogy nem tudják…! Hát képzeljék el….és akkor részletezte, hogy legyen róla fogalmunk. És utána már mindenki tudta, hogy mit NEM szeretne átélni és tudta ÚGY énekelni ezt a tételt, hogy szívből kérte Istent, ettől őt kímélje meg. És a nagy dolog ebben az volt, hogy az is tudta így énekelni, aki mellesleg nem is volt hívő. De ennek a műnek az éneklése alatt – az lett…. Aztán ’csakúgy’ mellesleg a beéneklések alatt rengeteg székely népdalt is belénk oltott a tanárúr, „Nem úgy van most mint volt régen”, „Lám megmondtam bús gerlice”, vagy „Én vagyok az aki nem jó”… észre sem vettük, hogy nem csak a hangunk melegedett be szombat reggelenként, hanem óhatatlanul a magyar népdalok tárházából is egy ládányi kincset tettünk így magunkévá.
Ugyanígy sajátítottunk el szintén beéneklés címén észrevétlenül gyönyörűséges gregorián dallamokat, Dobszay Panka előénekelte kristálytisztán és mi utána: Victimae pascali laudes, vagy a Rorate Coeli…. Vagy K-mint küldetés, - hiszen a magyar zenei élet képviselőjeként kulturális kiskövetekké váltunk és jó hírét vittük hazánknak Finnországba, Belgiumba, Dániába, Németországba és sorolhatnám…. Aztán K-mint kamarazene, - mert hát nem csak összkar létezett ugye a próbákon, hanem rajtaütés szerűen (az szegény diák majd’ infarktust kapott) ránézett a karnagy, szigorúan felhúzta a szemöldökét, röviden odavetette: Vigyázó-Morvai-Várkonyi-Kósa…. és hipp-hopp azon kapta magát, hogy csütörtök hajnalban, a szólamában egyes egyedül kényszerül énekelni a ’ Come Again’ c.gyönyörű művet – aminek gyönyörű megszólaltatása igencsak nehéz megpróbáltatás egy kamasznak, aki – mellesleg - 20 perc múlva fizika dolgozatot fog írni…. K- mint kaland, - mert a turnékon annyi, de annyi minden jóban és érdekesben lehetett részünk, ami abban az időben egy tizenévesnél igencsak nagy szó volt. (drága szüleim viccesen szóvá is tették: „még csak most jött le a tojáshéj a fenekedről, de már bejártad a fél világot, bezzeg az én időmben stb.stb….!”) Megtanultuk dánul, hogy „Egészségedre!”, Finnországban egy jeges tavon fúrt léken horgásztunk, majd szauna utána hóban hemperegtünk, oda-vissza tudtuk a finn himnuszt, belülről ámulhattunk az Atomiumban Belgiumban és utcazenészként végigdaloltuk a kis német városkák főtereit…. Hány tízenévesnek adatott meg az akkoriban, most őszintén..?! K-mint…kihívás, - mert a krónikus későknek muszáj volt átállniuk egy másik időszámításra, ha nem akarták összeakasztani a bajszukat Arany tanárúrral, akinél ha egy szombat reggeli 8 órás kezdés után másfél perccel lépett be valaki ezen a kapun és beérve meghallotta lent, hogy: „Búza közé szállt a dalos pacsirta”…..akkor összeszorult a gyomra és a késők szorongásával kúszott be a küszöb alatt és próbált szemlesütve elvegyülni a szólamában…ami azért – valljuk be - elég nehéz volt. És nem maradt következmény nélkül. Kihívás volt a cserfeseknek, hogy beszélgetni próba alatt elfogadhatatlan volt, de igazából idő sem jutott rá, annyira koncentrált volt a próbafolyamat, hogy minden percben történt valami: vagy számonkérés, vagy leszúrás, vagy egyszerűen belefeledkeztünk egy Bach korál varázslatos akkordjába….. Kihívás a kizárólag angolul tudóknak, hogy a Tanzen und Springen éneklését olyan keményen kellett pattogtatni, hogy amikor egyeseknek beletört a nyelve, a Tanárúr somolyogva odaszólt: Vedd ki a fogsorodat nyugodtan, ha zavar…. K- mint kapcsolatok, - ugyanis életreszóló barátságok – barátságaim - születtek itt, egy-egy hosszú busz út után, vagy azért mert külföldön egy családhoz kerültem valakivel, szerelmek, amik meghatározták azokat az éveimet és sokmindenre megtanítottak…. Merem állítani, hogy az, hogy én a gimiben otthon éreztem magam (és jól éreztem magam!), az leginkább a Berlininek, Arany Jánosnak, Nektek – végsősoron a zenének - köszönhető…. És végül K- mint kapaszkodó, mert ez egy olyan biztos pont volt az életemben sok éven át, amiből ma is töltekezni tudok és az ott szerzett tapasztalatokat magamon átszűrve át tudom adni a következő generációnak. Ha valaminek van értelme, akkor az EZ…..
De hát mint tudjuk.. a K2 azért eredetileg mégiscsak egy második KÓRUST jelöl, csupa nagybetűvel, a többi végsősoron csak egy kis eszmefuttatás volt….
Beke Csilla
Kedves Dalostársak! Nekem is fantasztikus élmény volt a szombat esti találkozó Veletek, ... egy régi álmom vált valóvá aznap!
Úgy érzem, hogy jól sikerült, ami a szemetekből is leolvasható volt! Méltósággal ünnepelhettük! Ez pedig sokunk látható és láthatatlan munkájának eredménye. Köszönet... a tökéletesen felkészül karnagyainknak, a szorgalmasan próbára járó tagságnak, az őket folyamatosan információval ellátó és próbára invitáló kórustitkárok, a papíralapú és digitális "kotta ellátóknak", a próba helyeket biztosítóknak, a folyamatosan változó, de végül mégis arányos műsor-választásnak. Köszönet a kiváló szónoki tehetséggel bíró konferálóknak, és az őket még távollétükben is nagyszerű gondolatokkal ellátó Dalostársaknak. Köszönet annak a 10 kórustagnak, akik visszaemlékezéseiket még a nyár végén írásba foglalva járultak hozzá, a külön erre a szombat estére megjelenő Jubileumi Füzet gazdagabbá tételéhez.
Köszönet a sok tehetséges háziasszonynak (és háziúrnak), kiknek áldásos tevékenysége következtében nem kellett éheznünk-szomjaznunk! Köszönet a lépten-nyomon felbukkanó és folyamatosan segítő, láthatatlan jó-akaróknak!
Végezetül köszönet illeti a minket szeretettel befogadó Alma Materünket, mely tökéletesen felkészülten várt minket (székek, hangosítás, próba termek, kórus-dobogó, vetítő, büfé, és a majdnem éjfélig tartó nyitva tartás...).
Veres Pálné nagyszerű gondolatával búcsúznék: „Minél jobban szolgálod szeretetben a másikat, annál szabadabb vagy.”
ThalerTamás
allegrocd@t-online.hu
201-0872
30/318-55-68
Keress minket a facebook-on is: Berlini 50